Hadgyakorlat

2016/09/15. - írta: psm

Végre találtam egy okot, ami értelmet ad ennek az egész kényszernépszavazásnak: a Fidesz hadgyakorlatot tart. Mi is az a hadgyakorlat: békeidőben háborús helyzetet szimulálva a különböző csapattestek meghatározott feladatokat hajtanak vége. Célja a gyakorláson túl a csapatrészek összehangolása, a hibák és hiányosságok feltárása, kijavítása, az éles helyzetekhez való hozzászokás elősegítése, hogy aztán amikor ténylegesen sor kerül a háborúra, már rutinosan, gyakorlottan végezze mindenki a feladatát. A Fidesz tehát hadgyakorlatot tart, találtak egy jó kérdést, a párt tagjai, képviselői, polgármesterei és aktivistái mind megkapták személyre szóló feladataikat, és most a hadvezér figyel és értékel. A hadgyakorlat után lesznek, akik nem kapnak több feladatot, lesznek, akik más feladatot kapnak,és persze lesznek, akikről kiderül, hogy már most tökéletesen a helyükön vannak. Nyilván ugyanezt fogjuk látni tőlük 2018-ban is, csak már sokkal profibb előadásban.

Mindazonáltal a baloldalnak sem kellene tátott szájjal, tétlenül és tanácstalanul végignézni ezt az előadást. Ők is tarthatnának hadgyakorlatot. Ha jól rémlik, a kormány még fel is ajánlotta, hogy anyagilag megtámogatná az ellenzék kampányát is. A kérdés ugye adott, azzal nincs mit tenni, sőt a válasz is adott, hiszen a kormány lestipi-stopizta a "nem" választ, tehát a baloldalnak az "igen" mellett kellene kampányolnia. Annak idején tárgyalástechnikát tanulva kaptunk olyan feladatot, hogy a tanár megadott egy témát és két álláspontot, a csoportot ketté osztotta, és mindkét csoport a neki kiadott álláspontot kellett hogy védje, ha tetszett neki, ha nem.

Nos, a baloldalnak éppen jól jött volna egy ilyen hadgyakorlat, hiszen most már legalább hat éve azt látjuk, hogy a kisebbnél kisebb pártnak is saját véleménye van mindenről, és természetesen "összefogás" csak úgy lehetséges, ha a többiek elfogadják az ő álláspontjukat. Ebben a hadgyakorlatban viszont adott lenne az álláspont, csak az együttműködés formáira, részleteire kellene koncentrálniuk. Megtalálhatnák az erre alkalmas embereiket, és kiderülne az is, hogy kik azok, akik tökéletesen alkalmatlanok. Talán még új hadvezérek is előkerülnének. És akkor nem olyan személyekkel vágnának neki a 2018-as választásoknak, akik vagy nem állnak szóba egymással, vagy még újoncok, akik soha nem vettek részt egy választási kampány lebonyolításában.

Azt hiszem, a baloldal erről a lehetőségről csúnyán lemaradt.

2 komment

Önjáró Parlament

2016/09/13. - írta: psm

Lehet, hogy ez már a kényszernépszavazásos kampány hatása, de lassan mindenről ez jut eszembe. Csak röviden, hogy miért tartom ezt a népszavazást értelmetlennek: tegyük fel - ahogy az meg is fog történni - a népszavazás érvényes és eredményes lesz. Ezek után mi a garancia arra, hogy akár már október 3-án ne szavazza meg a Parlament, hogy mégis befogadunk menekülteket. Semmi. Ha a népszavazás valóban arról szólna, amit a kormány kommunikál, akkor valahogy úgy hangozna a kérdés, hogy "Akarja-e, hogy Magyarország befogadjon menekülteket-migránsokat-bevándorlókat-muzulmánokat-terroristákat? Igen vagy nem? De ez a mostani népszavazás csak egy "nesze semmi, fogd meg jól" - ahogy azt régen mondták.

Szóval amiről ez eszembe jutott: fejlesztgetik az önjáró-önvezető autókat, és a programozásuk során számos kérdés felmerül, hogy milyen helyzetben hogyan döntsön az autó. Itt van például ez az alábbi kép, amin egy olyan szituáció alakul ki, hogy az autó vagy egy betonfalnak ütközik és az utasok halnak meg, vagy elcsapja a gyalogosokat, és akkor nekik annyi. Még szavazni is lehet, hogy ki melyik megoldást választaná (http://moralmachine.mit.edu/). Azért kíváncsi lennék, hogy milyen szavazatok érkeznek be, mondjuk földrajzi megoszlásban. Úgy tippelem, hogy markáns eltérés van a magyarországi és a németországi szavazatok között.

A migránsüggyel való hasonlatossága, azt hiszem egyértelmű: ha betonfalnak ütközünk, az a befogadás, ha elcsapjuk őket, az a migránsok visszazavarása. A különböző véleményeket is lehet értelmezni: a szocialisták, és úgy általában a bojkott-pártiak kiszállnának az autóból, aztán az menjen, amerre akar, nem a mi hibánk. A liberálisok is kiszállnának, de ők aztán fejjel nekirohannának a falnak, biztos ami biztos. A nagyon befogadás-párti Tamás Gáspár Miklós szerint menjünk csak a falnak, túléljük. A kormánypárti vélemény szerint természetesen simán el kell csapni a gyalogosokat, hiszen piroson mennek át. Kósa Lajos ehhez hozzátenné, hogy az sem olyan egyszerű, mert a gyalogosok is betonból vannak.

Az biztos, hogy a migránsok között vannak, akik ártó szándékkal jönnek, de a többségük nem. Nem biztos, hogy jó szándékkal érkeznek, de legalább nem akarnak rosszat. Az is biztos, hogy a többségük menekül valami elől: nyomor, éhezés, betegség, háború. Jó lenne olyan megoldást találni, amiben senki sem sérül, de eddig mindenki csak arról beszélt, hogy mit ne tegyünk. Gonosz dolog lenne visszazavarni őket. Mindazonáltal, ha én utas lennék abban a kocsiban, én elvárnám, hogy a sofőrt jobban érdekelje az én testi épségem, mint a gyalogosoké. És ettől nagyon nem érzem jól magam.

 

7 komment

Eldöntött kérdés

2016/07/25. - írta: psm

Népszavazás lesz. És én mint felelősségteljes állampolgár elgondolkoztam, hogy igen vagy nem. Persze, tudom, van még harmadik lehetőségként a bojkott, és azt mondják, az is egyfajta szavazás, de mégis csak furcsa, hogy magukat demokratikusnak tartó pártok egy ilyen demokratikus intézmény mint a népszavazás bojkottálására szólítanak fel.

Tehát szavazhatok nemmel, ahogy azt a kormány kéri. Ez tűnik a legnyilvánvalóbb választásnak, hiszen épeszű ember nem akarhatja, hogy minden szempontból idegen népek elárasszák kis hazánkat. Próbálkoztak egyesek megmagyarázni, hogy nem is jönnének sokan, de Franciaországba vagy Belgiumba is csak tucatnyian jöttek először, aztán most mennyien vannak. Mások azzal érveltek, hogy az amerikaiak is bevándorlók voltak, sőt mi magyarok is, és hogy ez milyen jó. Jó persze, a bevándorlóknak, hiszen nézzük meg mi lett a "befogadókkal", hol vannak ma az indiánok vagy éppen az avarok. Szó volt még vérfrissítésről, népességfogyásról, munkaerőhiányról, de mindezek az érvek annyira sem hatottak, hogy a saját szavazóikat meggyőzzék.

Egyetlen érv maradt, ami viszont elég nyomós: a kormány az Unióból való kilépést készíti elő. Azt nagyon is valószínűnek tartom, hogy Orbán Viktor akár ki is vezetheti az országot az Unióból, és nagyon is lehetséges, hogy ez a népszavazás egy teszt, arra nézve, hogy mi magyarok mennyire tartjuk magunkénak az egységes európai gondolatot. Én az egységes Európát úgy képzelem el, mint egy nagy családot: együtt élünk, egy fedél alatt, közösen kell megszerveznünk, hogy ki takarít, ki vásárol be, ki megy először a fürdőszobába, mit nézünk a tévében. Amit Orbán Viktor elképzel, az pedig olyan, mintha a család minden tagja külön háztartásban élne, mindenki magának takarít, magának vásárol be, saját fürdőszobája és saját tévéje van. Ráadásul azok a családtagok, akiknek egy kicsit jobban megy, adnak pénzt a család csóróbb tagjainak. Akkor mégis szavazzak igennel?

És mi van, ha nem megyek el szavazni? Egyrészt Orbán Viktor nagyon sok ember véleményét tudja befolyásolni, másrészt az idegenektől való félelem nagyobb és közvetlenebb, mint az attól való félelem, hogy Magyarország kikerülve az Unióból elszigetelődik, esetleg újra Oroszország felé sodródik. Ezért bármit is állítsanak a népszavazás ellenzői, vagy bármiben is reménykedjenek, egészen biztos vagyok benne, hogy simán meglesz az 50%-os részvételi arány, és a nem szavazatok aránya pedig 90% felett lesz. Az igennel szavazók egy része is a kormány véleményére szavaz igennel, csak eltéveszti, hogy az igen az most a nem. Amennyiben az ellenzéki pártok hirtelen a népszavazáson való részvételre és az igenre szavazásra kezdenének buzdítani, akkor a nemek aránya mondjuk lecsökkenhetne 60-70%-ra, viszont lényegesen nagyobb részvétel mellett. Tehát a népszavazás mindenképpen érvényes és eredményes lesz.

Mindazonáltal arra jutottam, hogy nincs jó választás. Orbán Viktor ezzel a népszavazással valószínűleg az ellenzéki pártoknak akart csapdát állítani, de valójában minden magyar választót csőbe húzott. Könnyen lehet, hogy ez a népszavazásos győzelem lesz a Fidesz bukásának kezdete: ha előre nem is látjuk a csapdát, utólag csak észrevesszük, hogy a csőben vagyunk. Addig is javaslom a nyelvészeknek, hogy a kiegészítendő és az eldöntendő kérdés mellé a megkérdezettek becsapására szolgáló kérdés megnevezésére vezessék be az eldöntött kérdés fogalmát. Mert ez az.

254 komment

Virágot Algernonnak

2016/06/28. - írta: psm

Hát véget ért a magyar csapat tündöklése a foci eb-n, Király Gábor végre kimoshatja a mackó alsóját. Nem károgni akarok, tényleg összehasonlíthatatlanul jobb csapatként játszottunk.

Mindazonáltal ez a nagy nemzeti extázis nekem sok volt. Napról-napra millióval nőtt a magyar csapat rajongóinak és az m4 adások nézőinek a száma. A portugálok majdnem-elverése után az elvárások elvesztették a realitásukat; most legutóbb már azt olvastam, hogy Nagy Ádám Európa-bajnokságot akart nyerni. Persze, volt már ilyen, amikor a görögök - tökéletesen érdemtelenül - minden náluk jobb csapatot legyőzve nyertek. Azóta is minden antifocit játszó csapat ellen szoktam drukkolni. Kivéve, ha az a csapat magyar...

Ez a Storck-féle csapat ráadásul nem is játszott antifocit. Ettől függetlenül ennek a csapatnak a tagjai ugyanazok a falábú magyar játékosok, akik évek óta megkeserítik a magyar szurkolók életét. És láss csodát! Storck irányításával a falábú magyar játékosok focit játszottak. Nem csak úgy csináltak, hanem tényleg: igazi labdarúgás nevű sportot űztek nagy nyilvánosság előtt. De attól még nem lettek jobb focisták - szerintem. Ha - mondjuk - most Egervári Sándor/Pintér Attila/Csank János visszakapná a szövetségi kapitányi megbízást, a magyar csapat újra kikapna az észak-írektől, a játékosok újra össze-vissza futkorásznának a pályán, és mi is visszakapnánk az ismerős válogatottat.

Éppen ez a csoda, hogy a tehetségtelen focistáinkból ezt tudta kihozni egy olyan edző, aki tudta, hogy mit akar, és azt meg is tudta értetni a játékosokkal. Csodálkoztak az m4 "szakértői", hogy a cserék ugyanolyan jól helyt álltak. Hát persze, hiszen ezek a focisták eddig is egy szinten voltak, a Storck-féle varázslat is egyformán hatott rájuk. És itt jutott eszembe a Virágot Algernonnak regény/film: ebben ugyebár dilinyósok (bocsánat: csökkent értelműek) kapnak valamiféle szert, amitől varázsütésre normálissá válnak, ez a csoda tart valameddig, aztán szépen ismét dilinyósok lesznek. Van egy olyan félelmem, hogy a magyar válogatottal is valami hasonló fog történni - Storcktól függetlenül.

Címkék: Storck Euro2016
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása